BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Kézikönyv az új Polgári TörvénykönyvhözA könyv listaára: 6510 Ft. Leírás:
Régóta esedékes új Polgári Törvénykönyv megalkotása. A Kormány még az 1050/1998. (IV. 24. ) Kormányhatározattal elrendelte a Ptk. átfogó korszerűsítésére irányuló munkálatok megkezdését. Ezután kezdődött el a Főbizottság munkája, Vékás Lajos vezetésével, akik hatalmas munkát végezve, 2006 folyamán el is készültek a művel. Az Igazságügyi- és Rendészeti Minisztérium végül azonban egy, az említett munkán alapuló, ám saját tervezetet nyújtott be az Országgyűlésnek 2008 nyarán. A több helyen módosított törvény azóta hosszú utat járt be: a parlament előbb elfogadta, majd a köztársasági elnök visszaküldte, s néhány változtatással együtt ismét elfogadták (2009. év CXX. törvény). A 2009 decemberében elfogadott módosítás értelmében azonban lényegi elemei csak 2011-től lépnek érvénybe. Jelen kötetben ezen kívül a felkészülés megkönnyítése okán közölték a törvényhez kapcsolódó indoklásokat is. A szöveg nem a törvényhez benyújtott eredeti minisztériumi indoklás, bár azt is felhasználták hozzá az azt elkészítő piaci vállalkozás szakértői. A szerkesztő azonban azt is kihangsúlyozza, hogy a mű nem kommentár (a kommentár kétkötetes változata hamarosan megjelenik), ezért tartózkodtak az elfogadott törvény minősítésétől. A kiadvány így is jelentősen megkönnyítheti a jogalkalmazók munkáját, így elsősorban jogászoknak ajánlott munka. ISBN: 978-963-295-048-8A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 6 185 Ft
Az aukció vége: 2011-07-31 21:40
. Kézikönyv az új Polgári Törvénykönyvhöz - Jelenlegi ára: 6 185 Ft
Fontos
-
Gőzzel tisztító gép+ gőzölős vasaló. Új állapotban. Főleg járólapok és fuga tisztítására alkalmas, zsíros szennyeződések eltávolítására. ...
-
MAC Glitter kimérve kis tégelybe 2 gramm válassz színt A "tömény" csillámporral óvatosan kell bánni, nem csupán adagoláskor, d...
-
Eladó a képen látható asztali látványkandalló biokandalló. Bioethanollal müködik, aminek neve Alkonek C, megvásárolható a nagyobb barkács...
-
Szürke sima pamut L-XL férfi póló, ujszerü, használt, de jó állapotu-melóba, otthonra, kertbe. Csak ajánlott posta! netto 17deka Jelenleg...
-
Átvehető Bp. III. ker. Csillaghegy Jelenlegi ára: 600 Ft Az aukció vége: 2011-06-16 21:18 . Régi Soligor BIG VIEW SC-8 fényképező - J...
-
Eladó a képeken látható használt de tökéletesen működő Superior márkájú gofrisütő (ostyasütő). Nemesacél ház Termosztátos vezérlés Tapadás-m...
-
eladó egy szép állapotba lévő digitális fényképezőgép tökéletesen mülödik csak már nem használom fél éves körül van Jelenlegi ára: 8 000 Ft...
-
A napokban nagyon sok márkás rucit töltök fel, érdemes lessz visszanézned!! Licitálás előtt olvasd el a sajátoldalamat!! Licitet nem törlök!...
-
Eladó Jó állapotban lévő alig használt hasizomerősítő pad. A karos emelőjének köszönhetően kíméli a derekat, és a gerincet. Jelenlegi ára:...
-
Bajatex 3*100 grammos sztár kézimunkafonal eladó. 80% Acryl, 20% Poliamid. Jelenlegi ára: 1 200 Ft Az aukció vége: 2011-11-02 14:00 . Baj...